A Tisztelt Nagyérdeművel ezt a mesét “írtuk” az első Hajarózsa Meseklubban. Már a tibeti téma szellemében íródott…szerintem. 🙂
Egyébként jó volt. Nagyon. A nevetéseket és a hahotákat nem jelölöm a szövegben, az a titkos része, amit csak az tud, aki eljött. Köszönöm ezúton is. Legjobb nap volt az évben. Eddig.
A fán termett pegazus
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Jancsi és Juliska. Jancsi és Juliska testvérek voltak, Magyarországon éltek (nem úgy, mint a Grimm mesében). Egy nap elindultak az erdőbe sétálni. Ahogy ott sétálnak, sétálnak, egyszer csak látnak egy mókust a fent a fán. Azt vették észre, hogy a mókus néz egy irányba csak beszél, beszél, beszél, valamit mókus nyelven. Valakivel beszélgetett. Vajon mit láthatott a mókus?
Hát, látja, hogy egy gyönyörű lány az aki vele szembe áll. Kérdezik:
– Hát, téged hogy hívnak?
– Tünde vagyok.
– Mi történik itt?
– Beszélünk a mókussal.
– És miről beszéltek a mókussal?
– Arról beszélünk, hogy éhes vagyok, ennem kéne. És hát, nincs mit. A mókus lehoz nekem fáról egy mogyorót – mondja Anasztázia, vagyis Tünde.
– Köszönöm szépen, hogy lehozod mókus nekem a mogyorót a fáról, cserébe én meg adok neked szeretetet.
A mókus annyira örült neki!
– Ez olyan jó dolog, és már hozom is neked a mogyorót a fáról.
– Ez olyan jó dolog, és már hozom is neked a mogyorót a fáról.
Igen ám, de azt tegyük hozzá, hogy a mókus nem akármilyen mogyorót hozott, hanem olyan mogyorót, amelyiknek a belsejében egy pegazus lakott.És amikor Tünde, álnéven Anasztázia összeütötte a tenyerét meglepetésében, egy aranyszőrű pegazus szállt ki a mogyoróból. A mókus meglepetésében, mivel még sohasem látott ilyesmit, hirtelen lezuhant a fáról. Zuhanás közben fennakadt az egyik falevélben. Ekkor ért oda Jancsi és Juliska a helyszínre. Megdöbbenve látták a zuhanó mókust és a mogyoróból kijövő pegazust.
– Ez létezik? Magyarországon?! Atyaúristen!!!
Döbbent arccal álltak. De igen ám, hirtelen Pegazus összeesett, amikor kilépett a mogyoróból. Mindenki köréje sereglett. És nézték, nézték, közben gondolkodtak, vagy hívják a mentőt, vagy kézrátétellel meggyógyítják. Juliska ugyanis tudott energiakezelést adni. Mivel akkoriban szerezte meg az Új Alapítványban a szükséges ismereteket. Odamentek a fához, ami alatt feküdt a beteg Pegazus és a fáról lezuhant mókus (mert a levélről tovább esett, azt tegyük hozzá). Juliska közeledett az energiával a kezében. Pegazus rémülten nézett Juliskára. Ő még sohasem hallott az energiakezelésről. De hát, gondolta, nem veszíthet sokat a dologgal… Juliska megkezelte Pegazust, de nem segített semmit. Elhatározták Tündével, alias Anasztáziával, hogy Pegazusnak gyógyfűre lesz szüksége. Igen ám, de a gyógyfű, nem akárhol termett. Nem Magyarországon! Hanem Bosznia-Hercegovinában.
Akkor a mókus az avarban fekve hirtelen magához tért attól a szeretettől, amit Tünde a varázsmogyoróért cserébe adott. Körülnézett. Nem elég, hogy magához tért és meggyógyult, emberi hangon megszólalt. Azt mondta Tündének, Jancsinak és Juliskának:
– Ne induljatok sehova! A szeretet mindent meggyógyít. Szegény Pegazus csak sokkot kapott, amiért kivarázsoltátok a mogyoróból. Majd én átölelem!
És lássatok csudát! Ahogy átölelte, Pegazusból nagyon helyre legény lett! A szárnyacskái megmaradtak. És a mókus egy elvarázsolt kislány volt! Kiderült, ha nincs Juliska energiakezelése, ők nem tudtak volna rájönni, hogy a szeretet mindent meggyógyít.
Mindenki nagyon megörült a váratlan fordulattól. Jancsi és Juliska egymásra néztek, nevettek egyet, táncoltak ott az erdő közepén. Lefeküdtek a fűbe, napoztak. Egyszer csak, jött egy másik mókus. A is elkezdett nagyon beszélni. De Juliskának furcsa volt, hogy ezt ő most…érti!
– Hova tüntettétek el a testvéremet? -kiabálta a mókus – ebédidő van. Haza kell már jönnie! Mókus anyu már hívja, keresi!
– Mi nem tüntettük el a te testvéredet! Elszaladt!
Az új mókus ráült Juliska vállára és elmentek együtt a Pránanadi II. tanfolyamra.
Akkor az erdő szélén egy Fehérlófia nevű, magát ősmagyarnak valló táltos dobos veszettül elkezdte a dobját verni. De csak azért, mert meg akarta akadályozni, hogy a Pránanadi II. tanfolyamot elvégezhesse. Mert azért valljuk be, beavatásokat kapni egy mókussal a vállán… Szerencsétlen mókus megtapasztalva a Sötét Erőt, soha nem térhetett volna vissza a családjához. De a sámánok és a táltosok megvédték. A dobolás hatására a mókus visszament a mókuscsaládjához makkot falni.
– Anya ma csak ennyien eszünk, kérem a részét a testvéremnek! – mondta a kis mókus otthon. És talán ő örült a legjobban ebben a mesében. Mert minden jó, ha a vége jó!
Ez volt, mese volt, talán igaz sem volt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: